2017. augusztus 10-én, Szent Lőrinc (nem a dinnyés) ünnepnapján 06:40-kor a templom előtt gyülekeztünk, a Vattantyu Kőleves-busza ott állt a parkolóban. Bepakoltunk. A plébánián Tamás atya és a 2017. június 16-n pappá szentelt (újmisés) Peti atya csatlakozott, Székesfehérváron pedig Bea szállt még fel. Barbival, Eszterrel, Andrissal, Ádámmal, Danival, Károllyal, Katával és a szüleikkel, anyával, Marika néniékkel s Gabi nénivel összesen 18-an voltunk. A buszt régi jó ismerősünk-barátunk, Laci bácsi vezette. Az M7-M0-M3-M35 útvonalon a geleji pihenő érintésével Ártándnál keltünk át a határon.
Nagyváradon találkoztunk Kubalak Péter atyával, a vendéglátó plébánossal, megnéztük az egyházmegyei püspöki palota látogatható termét és a Nagyboldogasszony Székesegyházat. Élesden a plébániai bentlakás (internátus, diákszálló) kápolnájában Peti atya és Tamás atya szentmisét mutattak be. Tamás atya a lelkigyakorlatos szentbeszédben a hit, remény és szeretet lényegéről, s a hit megéléséről elmélkedett (HIT: Hordozd Isten tervét). Vacsora a közeli pizzériában volt: választás szerint grillezett csirkemell vagy mics (mititei kolbászka) sült krumplival. Utána az internátus udvarán vidám zenés hálaadás volt Peti atya vezetésével, majd Tamás atya áldásával nyugovóra tértünk.
2017. augusztus 11-én, Assisi Szent Klára ünnepén 09:30-kor volt a reggeli a plébánián, utána a Körös-Révi Zichy-barlangot néztük meg bejárva az oda és az onnan vezető Sebes-Körös-völgyet (a cseppkőbarlang Zichy Ödönről kapta a nevét, ki különösen sokat tett az itteni turizmus fejlesztéséért, többek között vasúti megállót és hidat építtetett az idelátogatók számára). Ez így leírva mily könnyűnek tűnik, nem látszik az odafelé helyenként küzdelmes csetlés-botlásunk, sem a visszaúton a „sínen vagyunk”-érzés, amikor a völgyben a Kolozsvár-Nagyvárad viszonylatban közlekedő vonat nyomvonala mellett igyekeztünk vissza a buszhoz. Eszembe idézte a teljes gyaloglás-kapaszkodás magát az életet: meg-megálltunk, rácsodálkoztunk a közvetlen és a távolabbi környezetre, segítettünk egymásnak, olykor mintha egészen magunk lettünk volna, de mégis tudtuk, hogy Jézus is velünk van, meg a többiek ki-ki előrébb-hátrább hozzánk képest, mindig mindenkiről tudtuk, merre van, odafigyeltünk egymásra. A cseppkőbarlangba lépés előtt védősisakot vettünk fel, úgy néztünk ki, mint megannyi harkály, s kaptunk eligazítást a helyi idegenvezetőtől. Benn a túravezetőnk Péter atya volt, a barlangba lépve pár lépés alatt úgy lehűlt a levegő, hogy láttuk a leheletünket és kevésnek bizonyult a hozott pulóver, de azért nem fagyott ránk a ruha. A legbelső látogatható teremben imádkoztunk, énekeltünk, és akik könnyen köhögünk, gyógyultunk egy picit, mert annak gyógyító a levegője. Délután három órakor úticsomagot kaptunk a vendéglátó plébániához tartozó testvérek adományaként, amit már a buszon fejeztünk be. Volt(unk), aki(k) elaludt(unk) a félnapos kirándulás után. A szálláson rövid készülődés-feléledés után a közeli termálstrandra mentünk, ahonnan a hatos szentmisére pont visszaértünk. Tamás atya a szentbeszédben a reményről elmélkedett (REMÉNY: Ragyogó eszmét Mária égből nyújt). A ragyogó eszme az Isten akaratának, az életnek az igenlése. Vacsora a plébánián, utána rövid „Ismerd meg városodat kiemelt tekintettel a különböző felekezeti templomokra” séta, majd hálaadás a nap kegyelmeiért a lelki vezetőinkkel.
2017. augusztus 12-én 9 órakor reggeli a plébánián. 10 órakor indultunk a Vársonkolyos melletti Nagy Magyar-barlanghoz, ahol sekély, de hideg a Sebes-Körös vize, s tele van szikladarabokkal, kövekkel. Száraz lábbal fölöttébb nehéz, bár nem lehetetlen átkelni a barlanghoz, de érdekesebb volt maga az átkelés a hatalmas sziklafal árnyékos tövébe. Tűzött a nap, hamar kiürültek a vizes palackok, bőven adott (csonthideg) vizet a Sebes-Körös. Pár kempingezőt láttunk, néhány sátrat, sok gyermeket, egy-két kutyát, egy fényképezkedő jegyespárt. A sonkolyosi Szakácsházában kávéztunk, a csoportba tartozó gyerekek a kertben Soloztak. Utána ebéd Élesden a Bábolnai utcai étteremben, hol első este vacsoráztunk. Busszal felmentünk az élesdi gátra, és megnéztük a vízerőmű külső építményét, aztán Tinódon a Szent Demeter román ortodox templomot és a liturgia főbb jellemzőit a helybeli ortodox pópa mutatta be. Este hatkor Peti atya és Tamás atya szentmisét mutattak be az élesdi plébániai közösségnek, Tamás atya a lelkigyakorlatos szentbeszédben a szeretetről elmélkedett (SZERETET: Szívemben egészen Ráhagyatkoztam, embertársaimnak tettekben erről tanúskodom). E triduum lelkigyakorlatos szentbeszédei egymással szorosan összefüggtek, a keresztény létezés alapjaira hívták fel a figyelmet a maga teljességében. Hogy életünk legyen és bőségben legyen. A szentmise végére eleredt az eső, vacsora közben megérkezett a zivatar. A levegő lehűlt, kitisztult, a szúnyogok megritkultak. A „jó éjszakát” áldást nem lehetett az internátus udvarán megtartani, hacsak nem akartunk bőrig ázni, de nem akartunk. Aludni tértünk, olyan jól esett.
2017. augusztus 13-án 09-kor reggeli, előtte bepakolás a buszba. Ezzel egy időben Peti atya szentmisét mutatott be a plébániai közösségnek. A szentmise után elindultunk Feketeerdőre, ahol Peti atya 11 órakor búcsúi szentmisét mutatott be Tamás atya koncelebrálásával, melynek végén újmisés áldást adott a jelenlévőkre. Tamás atya tartotta az ünnepi szentbeszédet Mária mennybevételéről, Nagyboldogasszonyról, Isten tervéről, erejéről. A szentmise után a vendéglátó Péter atya ebéddel kínálta meg a csoportot feketeerdei házában. Ebéd után a buszhoz indulva még tartott a búcsúi szlovák szentmise. Peti atya újmisés áldást adott a szlovák hívekre a mise végén. Majd elköszöntünk a mindig mosolygós és készséges Péter atyától, aki végig a segítségünkre volt szó szerint mindenben. Néhányan még körülnéztek a közeli búcsúi vásárban, és hazaindultunk, mert hosszú út várt ránk és Laci bácsinak az előírt pihenőidőket be kellett tartania, s nem lett volna jó a késlekedők miatt pár tíz kilométerre az otthonunktól éjszakázni, és a sebességhatárokat sem illett átlépni. Minderről persze egy csoporttagnak, az utasnak jóformán semmit nem kell tudnia, elég, ha tiszteletben tartja a csoportvezető utasításait. Az útvonal visszafelé szintén Ártánd-M35-M3-M0-M7-8 volt, melynek java részét a naplóíró átaludta, mert megtehette. Székesfehérvárott elköszöntünk Beától, egymástól pedig alig egy órával később a veszprémi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomhoz közeli parkolóban, ahol az itthoniak már várták az érkezőket. Szép, tiszta időjárás volt, a parkoló hamar elnéptelenedett. Senkit nem kellett altatni.
