járta át azt a – valójában – két napot, amit Kárpátalján tölthettünk, Beregdédán, „Urunk mennybemenetele” búcsúja alkalmával. Az idén négyen keltünk útra, hogy élő maradjon a testvéri kapcsolat. Május 23-án, szerdán délelőtt indultunk Veszprémből, kellemes, zavartalan volt utunk egészen a határig. A magyar-ukrán határ úgy tűnik, mindig a türelem próbaköve marad. Közel két óra várakozással sikerült az átkelés. Közben volt időnk gondolkodni, hova is jutott az emberiség a XXI. századra, mennyire lett könnyebbé a mindennapi élet…
A határon átjutva, célba érve, a viszontlátás öröme hamar feledtette a bosszúságokat.
Május 24. csütörtök a búcsú napos napja volt. Arrafele nem szokás a vasárnapra áthelyezés. Mindent a maga idejében. A munkanap ellenére ünnep volt a nap. A helybeliek és a szomszéd falvakból odazarándokolt hívek – papjaikkal együtt – nagy közösséget alkottak, szép liturgiával, a végén körmenettel. Majd az ünnepi ebéd belenyúlt a késő délutánba.
Este még útra keltünk, hogy megcsodáljuk a Beregszász külvárosában már majdnem teljesen kész görög katolikus templomot, a belváros szívében pedig az ősrégi római katolikus templomot, melyet a Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szenteltek. Ketten is voltunk, akiket ez közelről érint, hiszen ezen az ünnepen jöttünk a világra. A régi miseruhák látványa szebb idők emlékét idézte, és azoknak a hűségét, akik megőrizték és átmentették a mának. Hazaérve hamar nyugovóra tértünk.
Tamás atya