^Lap tetejére

  • 1 Isten hozta a Magyarok Nagyasszonya Plébánia honlapján!
    Köszönjük érdeklődését! Kérjük, látogasson el hozzánk a valóságban is. Szeretettel várjuk!
  • 2 Az egyházközség egyesít Krisztusban és titokzatos testében, az Egyházban.
    (Mindszenty bíboros)
  • 3 Mária az élet minden fájdalmát tegye számodra örömmé.
    (Szent Pio)
  • 4 A gyermekek nevelése két fontos részből áll: finom magatartás és a mindig nyitott templom. Gyónhassanak és áldozhassanak könnyűszerrel.
    (Don Bosco)
  • 5 Helyezzük magunkat Isten kezébe. Imádkozzunk és minden sikerül!
    (Don Bosco)

MAGYAROK NAGYASSZONYA PLÉBÁNIA

Mindszenty Emléktemplom

Lelkipásztori ügyintézés

Szentmise előjegyeztetése („íratás”, „mondatás”):
Szentmisét előjegyeztetni a templomban is lehet a szentmisék előtt és után a sekrestyében, vasárnap és hétköznap egyaránt; valamint a plébánián hivatali időben.

Keresztelésre jelentkezés:
A tervezett időpont előtt legalább két héttel. Általában és elsősorban vasárnapokon a délelőtti 8.30-as, vagy 10.00 órai szentmisében keresztelünk. Szükség esetén ettől eltérően is van lehetőség.

Felnőttek, iskoláskorú gyermekek keresztelése külön megbeszélést igényel.

Házasságkötésre jelentkezés:
Az esküvő tervezett időpontja előtt minimum három hónappal, de érdemes már korábban is tájékoztatást kérni, a házasság előkészítő kurzus miatt is. A keresztség hiánya esetében az esküvő tervezett időpontja előtt feltétlenül egy évvel.

Beteghez hívás:
Lehetőség szerint bármikor. Ne hagyjuk az utolsó pillanatra! Nagy ünnepek előtt, minden hónap első péntekjén, egyéni kérésre szívesen keressük fel otthonaikban a betegeket, hogy szentgyónásukat elvégezhessék, szentáldozáshoz járuljanak, megkapják a betegek kenetét.

Temetés:
A temetés időpontját az elhunyt hozzátartozói a temetkezési vállalattal beszélik meg. Az általuk adott időponthoz alkalmazkodunk. A temetkezési vállalat után keresik fel a hozzátartozók a plébániát a temetési szertartás -, az engesztelő szentmise időpontjának megbeszélésére. 

Altemplomi temetés:
Templomunk altemplomában lehetőség van urnás temetkezésre. Az urnatemető az igényeknek megfelelően bővül. Altemplomi temetésnél a temetkezési vállalat csak a hamvasztást intézi, s az urnában megérkezett hamvakat a plébániára szállítja. Innentől kezdve a temetés lebonyolítását a plébánia végzi. Téglalap alakú urnatartó esetén egy urnafülkében három személy hamvai helyezhetők el. Urnahelyet igényelni a plébánián lehet.

Hitoktatás:
Plébániánk területén két általános iskola van (Cholnoky Jenő, Rózsa Úti). Mindkét iskolában órarendben, illetve az órarendhez kapcsolódóan van a hittanóra, heti egy alkalommal. A szülők az első osztályba való beíratáskor írathatják be gyermeküket hittanra. Elsőáldozás és bérmálkozás előtt a heti hittanóra mellett külön felkészítés van a plébánián.
Felnőttek hitoktatása a plébánián van két csoportban. Az első csoport a katekumenátusé, vagyis a keresztény életbe való beavató szentségekre való felkészítés. A másik csoport a már meglévő-, illetve folyamatában élő hitet mélyíti el.

Copyright © 2015. Magyarok Nagyasszonya Plébánia  Rights Reserved.